Tóavató ünnepség a Soroksári Botanikus Kertben

Tóavató ünnepséget tartottak a Soroksári Botanikus Kertben

Egyetemi vezetők, a Fővárosi Polgármesteri Hivatal és a Természetvédelmi Őrszolgálat munkatársai, egyetemi oktatók, dolgozók és hallgatók részvételével ünnepélyes körülmények között tartották meg a Tóavató ünnepséget a Soroksári Botanikus Kertben. A Kert vizes élőhelyének rekonstrukciója a Fővárosi Környezetvédelmi Alap támogatásával valósult meg. A tó kimélyítése során tartós nyíltvíz felszín képződött a korábban feltöltődött tómederben, így a rekonstrukció a vízi élővilág biodiverzitásának fennmaradását segíti. A tó egyben fontos láncszeme a délpesti zöldfolyosó hálózatnak, ugyanakkor oktatási helyszín, ahol a hallgatók számára is bemutatható az Alföld vízi élővilága.
Az egybegyűlteket Höhn Mária tanszékvezető köszöntötte, majd Hegedűs Attila dékán mondott ünnepi beszédet. A vendégek sétát tettek a kertben és megtekintették a vizes élőhelyet, ahol Barabás Sándor adjunktus és Zsigmond Vince a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetségének titkára beszélt a vizes élőhelyek jelentőségéről. Papp Viktor bemutatta az újonnan kialakított extenzív gombatermesztő helyszínt, melyet a Zöldség és Gombatermesztési Tanszék munkatársaival közösen alakított ki.
A program során a kert vadgyümölcsösének elején néhai Terpó András, egykori tanszékvezető professzor emlékére egy fűzlevelű körtefát ültettek el. A faültetésben a professzor családja is részt vett.
A déli órákban, bográcsozás mellett kötetlen beszélgetéssel folytatódott a program a kert erdei iskolájában.

Hegedűs Attila dékán ünnepi beszéde elérhető innen.

A rendezvény során készült képek megtekinthetőek a galériában.

Soroksári Botanikus Kert a Kossuth Rádió műsorában!

Az MR1 Kossuth Rádió  “A Hely” című műsorában Soroksáron járt és többek közt megtekintette kertünket is. A kétrészes helytörténeti barangolás során Farkas Erika műsorvezető riportert Dr. Höhn Mária a Növénytani tanszék és Soroksári Botanikus Kert vezetője és Bottlik Gábor tanszéki mérnök kísérte el egy kerti sétára. A kétrészes adás meghallgatható az alábbi hivatkozáson a Kossuth Rádió honlapján keresztül.

50 éves a Soroksári Botanikus Kert

2013. május 31-én a Soroksári Botanikus Kert fennállásának 50-ik évfordulója alkalmából létesült tanösvény ünnepélyes átadása, bejárása a kert szakembereinek kíséretében, valamint szakmai találkozó a kertvezetőkkel és más neves botanikus szakemberekkel.

Szakmai rendezvény csak a meghívottak részére. Melyen sor kerül a tanösvény átadására. A tanösvényt a Fővárosi Környezetvédelmi Alap támogatta!

Dr. Rostoványi Zsolt köszöntő beszéde a Soroksári Botanikus Kert 50 éves fennállása alkalmából

Tisztelt Ünneplő Közönség! Tisztelt jelenlevők a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Országos Szövetségének képviseletében!

Kedves Munkatársak és diákok!

Ünnepi alkalomból gyűltünk ma össze, mégpedig azért, hogy megünnepeljük a Soroksári Botanikus Kert megalapításának 50. évfordulóját. Ez az ünnepi évforduló szorosan kapcsolódik egy másik évfordulóhoz: 160 éve, 1853-ban kezdődött Magyarországon a kertészettudományi oktatás, ekkor kezdte meg működését a Haszonkertészeket Képző Gyakorlati Tanintézet. Continue reading